Nyáry
Krisztián vette át az első helyet a nagy karácsonyi könyvdömpingben, Frei Tamás
a második helyen zárt, a harmadik helyet pedig Tibi atya szerezte meg a
decemberi Top50-ben.
Nyáry Krisztián Merész magyarok – 30 emberi történetét bemutató alkotása
rendíthetetlen hősökről szól, példamutató, erős magyarokról. Nyáry új könyve a
karácsonyi időszakban 3 helyet előrelépve a dobogó tetején végzett. A szerző
előző, Igazi hősök címmel tavaly megjelent kötete szintén a lista szereplője,
decemberben 18. volt.
Frei Tamás negyedik
akcióregénye, az Agrárbárók már az előjegyzés során sikeres lett,
és kivételes módon októberben és novemberben is az első helyen szerepelt a
listán. Decemberben került csak a második helyre, az egész éves eladások
tekintetében minden bizonnyal dobogós helyet érdemel ki magának.
Harmadik
helyre futott be új szereplőként a Minden napra egy feles című könyv, ami Tibi atya mókáit,
okosságait mutatja be. A könyv szövegei még sehol nem jelentek meg, vadiúj
bölcsességeket olvashatnak Tibi atya elkötelezett és nagyszámú hívei.
Negyedik helyen az év végén
megjelent Greyt, A szürke ötven árnyalatának legújabb kiadását találjuk, amely
a férfi főhős szemszögéből mutatja be a szokatlan szerelmi történetet.
Az
e-könyvek sikerlistáján a történet az első helyre került. A magyar sikerkönyvek
között továbbra is az élmezőnyben van az örök szerelmet hirdető regény, Gárdos
Péter Hajnali láz című alkotása, ami az ötödik helyen végzett, az e könyvek között pedig harmadik lett. A könyv
ismertségét minden bizonnyal tovább növelte az alkotás decemberben bemutatott
filmváltozata.
Hatodik
helyen végzett az év gyerekkönyv-szenzációja, a Kolibri Kiadó gondozásában
megjelent Aludj el szépen, Bendegúz! A svéd viselkedéskutató, Carl-Johan
Forssén Ehrlin meséje az altatással járó, fárasztó küzdelmeket szeretetteljes,
családi szertartásokká változtatja, ami világszerte gyermekek és szülők
millióinak segít. A magyar sikerszerzők írásai közül Fábián Janka és Lakatos
Levente regényei is nagyon jó helyezést értek el. Fábián Janka Búzavirág című
várva várt új könyvében a romantikus történelmi regények kedvelői az
Ághfay-kúria újabb nemzedékének sorsát követhetik végig. A szerző másik
regénye, a Királynő az e-könyvek listáján a második helyet szerezte meg.
Lakatos
Levente új regénye a Szeress jobban! pedig a kilencedik lett a toplistán.
Tizenharmadik helyen szerepel Paula Hawkins A lány a vonaton című regénye, ami
247 napja fent van a legkeresettebb könyvek listáján. A színezés a 2015-ös év
másik slágere, a toplisták élén minden hónapban ott vannak a felnőttszínezők,
amik közül is kiemelkedik Johanna Basford Titkos kert című alkotása, ami az év
végi sikerlistán a 14. helyen szerepel, és 209 napja tartja helyét a
legkeresettebb könyvek között. A menekültválság elemzése, politikai, gazdasági
és kulturális háttere folyamatosan foglalkoztatja a hazai olvasókat. A
közismert tévés, Kálmán Olga Álomország című új kötetében segít megérteni a
szalagcímeken és az indulatokon túl is mindazt, ami hazánkban történik, könyve
15. lett a listán.
A
gasztrokönyvek mindig kelendőek a karácsonyi időszakban. A lista elején Fördős
Zé izgalmas szakácskönyve és Borbás Marcsi két könyve is szerepel, Váncsa
István Lakoma című alkotása pedig a 16. helyen végzett. Váncsa műve a neves
gasztroblogger, Fűszeres Eszter szavaival „nem szakácskönyv, hanem a
gasztronómia nagyregénye”. A Lakoma most megjelent második grandiózus kötetében
az itáliai konyhák titkaiba vezet be – az élményszámba menő recepteket a szerző
remekbeszabott esszéi kötik össze. Váncsa műve étel és irodalom egyben.
Forrás: http://profitline.hu/hircentrum/hir/345299/Milyen-konyvet-olvas-mostanaban-a-magyar-ember