2012. október 6., szombat

Megállapodás az e-könyvekről Amerikában

A Google megállapodást kötött a digitális könyvkiadókkal az e-könyvek publikálásáról. A kiadók maguk dönthetik el, hogy a Google kezébe adják-e a köteteket, engedélyezik-e a hozzáférést vagy sem - írja a New York Times. A 7  éve folyó pereskedés számtalan elutasítást eredményezett a Google felé, mely már 2008-ban megállapodott volna 125 millió dolláros kártérítés fizetésében, amelyet az illetékes szövetségi bíróság megtagadott.
A Google eltökélte, hogy digitalizálja és elérhetővé teszi a Goggle Books segítségével az Osztrák Nemzeti Könyvtár történelmi gyűjteményét, köztük 10600 magyar nyelvű kötetet, azonban a 16. század előtt megjelent könyvekre nem tehetik rá kezüket, mert közzétételük ellen szerzői jogi követelés léphet fel.
A megegyezés ellenére még mindig maradtak elégedetlenek, hiszen a Google csak a kiadókkal állapodott meg, azonban a szerzők azóta is bíróságra járnak, hogy visszaszerezzék uralmukat saját műveik felett, ők dönthessenek azok sorsáról, valamint megszerezzék a szerzői jogból származó hasznukat, amelyért jogosan harcolnak. Ha folytatja harcát a Google  és győzedelmeskedik a bíróságon, akár világkönyvtárrá is válhat.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése