Remélem azt tudod
már, hogyha ekönyvolvasót keresel, csakis E Ink képernyős készülékek közt
válogass. Azonban még itt is érezhetjük a bőség zavarát, ugyanis rengeteg
csalogató ajánlat halmozódik fel manapság, mégis tudni kell melyik a legjobb
számunkra.
Most
megmutatom, melyik a legkorszerűbb Kindle készülék!
E Ink képernyő |
Az elektronikus papírt először Nich Sheridan tárta 1975-en a közönség elé Amerikában, de nem hozott nagy sikert. Így a hetvenes években még nem terjedt el, pedig a technológia újdonságaként akart berobbanni.
A 90-es évek
második felében, 1996-an Joseph Jacobson egy újfajta elektronikus papírt hozott
lére üveg helyett rugalmas műanyaglapok használatával. 3 évvel később bejelentették az első papírszerű kijelző piacra
dobását, mely az elektronikus tinta technológiáját alkalmazza.
2004-ben a Sony bemutatta az első e-könyv olvasót. A készülék
ekkor még csak a szürke 4 árnyalatát volt képes megjeleníteni. 2007-ben két új
szereplő jelent meg a piacon: megalakult a PocketBook, míg az Amazon a Kindle márkanév alatt szintén megkezdte az E-Ink
készülékek gyártását.
Az
általunk ajánlott, mai ekönyvolvasók a legkorszerűbb E Ink Carta kijelzőt használják: ezek már 15:1 arányú kontrasztot és
20%-kal hatékonyabb fényvisszaverő képességet kínálnak. Optikai tulajdonságait
tekintve az E Ink Carta képernyő szinte megegyezik a papírral. A modern
készülékek, mint pl. a Kindle Voyage ezt a technológiát használják.
De itt a többi is: Kindle 6, Kindle Paperwhite 2 és a
legújabb, mely a napokban jelent meg, a Kindle Paperwhite 3 megnövelt
képernyőfelbontással.
Forrás: http://www.hirado.hu/2015/07/10/ma-ilyen-e-konyv-olvasot-erdemes-venni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése