Már most arról ír a Verge, hogy nehéz lesz nem beleszeretni az új Voyage-ba.
Az
Amazon a második generációs Voyage készülékének kiadásán dolgozik, melyre idén kerül
sor. Az első generációs Kindle Voyage 2014-ben jelent meg. A képernyő egybeesett az előlappal, és oldalsó gombokkal
rendelkezett, melyek lenyomásakor haptikus, vagyis tapintási visszacsatolást
biztosítottak. A Kindle Voyage 2 vékonyabb, könnyebb és kisebb méretű is lesz,
mint a Paperwhite, ám a legnagyobb változás a képernyő esetében lesz. A 2019-es
nagy durranás a fény technológiára összpontosul. A készülék képernyője úgymond
környezeti fényérzékelővel rendelkezik, mely automatikusan szabályozza a
képernyő fényerejét a környezetétől függően. (Ma az Oasis - 7 colos kijelzőjével
- a legnagyobb képernyővel rendelkező Amazon Kindle e-könyvolvasó.)
A Voyage 2 ugyanolyan képernyős
technológiával fog rendelkezni, mint a Paperwhite 4, ami azt jelenti, hogy
műanyagból és nem üvegből készül. Azt gondolhatnánk, hogy üvegből műanyagra
váltás olcsóbbá teszi a terméket, de a fejlesztők azért döntöttek így, mert
ezáltal vékonyabbá és könnyebbé teszi a készüléket, és nem csorbul a képernyőminőség
sem. Vajon tényleg ez a cél állt előttük vagy mégis a költséghatékonyságra
törekedtek inkább? Továbbá növelik a pixel méretet (300), élesebb betűket,
olvashatóbb sorokat biztosít a szemnek. The Verge szerint az eddigi legjobb
olvashatóságot fedezhetjük fel a Kindle Voyage 2-ben a képernyőtechnológia
fejlesztése által. Árát valahol a Kindle Paperwhite 4 és az Oasis közé fogják
belőni.
Kindle Paperwhite készülékeket most vásárolhatsz a Kindle magyarországi forgalmazójától ingyenes kiszállítással!
Kattints a linkre: https://kindleshop.hu/termekek/amazon-kindle-e-konyvolvasok.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése