2015. június 5., péntek

„Bántó, mennyi mindent nem tudunk, szomorú, mennyi mindent elfelejtünk”

Szerdán délután az aradi Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpádról, Arad neves szülöttéről elnevezett (a történelmi hűség kedvéért: teljesen megtelt) dísztermében mutatták be dr. Dumnici Sándor egyetemi professzornak az aradi kórház történetéről szóló magyar nyelvű könyvét. (Az eredetileg románul megjelent könyv bemutatóját néhány hete tartották meg.) A hallgatóság között volt az aradi magyar kulturális rendezvények megszokott közönségén kívül a sebészdoktor több volt páciense, néhány kolléga és egyéb érdeklődő is.
Forrás: nyugatijelen.com

A rendezvényt Irházi János újságíró, a könyv megjelenését lebonyolító program egyik képviselője nyitotta meg, majd Bognár Levente aradi alpolgármester arról beszélt, mennyire fontos a város – Arad – valós történelmének, intézményeinek a megismerése. Dumnici professzor könyve immár a negyedik azon könyvek sorában (az előzőek Arad városiasodásáról, Salacz Gyula polgármesterről, a Kultúrpalota történetéről szóltak), amelyek magyarul is megjelentek a polgármesteri hivatal támogatásával, azzal a céllal, hogy az, amit ma (már) csak kevesen tudnak, a nagy többséghez is eljusson. Hozzátette, e könyv igazolja: az egykori aradiak tudták, hogy az egészségre áldozni kell, és ezzel (remélhetőleg) példát mutattak a mának is.

Dr. Dumnici professzor azzal kezdte a könyv bemutatását, hogy leszögezte: tiszteletet érez azok iránt, akik Aradot építették, intézményeit létrehozták. Külföldi tapasztalataira hivatkozva elmondta: a vendégnek (az angliai Oxfordban vagy a németországi Heidelbergben) „bizonyítványt” adnak a kezébe az illető intézmény múltjára, történetére vonatkozólag. Nos, a máramarosszigeti származású Dumnici doktor most az aradi városi kórház történetéről szóló munkát adhatja át (immár két nyelven) az idelátogató külföldi kollégának. Amelyből kiderül: a város lakossága (képviselői által) már 1775. szeptember elsején, tehát 240 esztendeje hitet tett amellett, hogy a fejlődő Aradnak közkórházra lenne szüksége. Nagylelkű adományokkal meg is indult a gyűjtés az építkezésre, amelynek megkezdésére azonban csak 55 év múltán került sor, amikor az időközben bekövetkezett, nagy emberáldozatot követelő pestisjárványok is nyilvánvalóvá tették, hogy kórházra égető szükség van, másrészt az elinduláshoz szükséges tőke is összegyűlt.

Az előadó vetítettképes előadásban vázolta az Arad városi kórház építésének, kezdeteinek történetét, számokkal is illusztrálva – akkoriban még számon tartották ezeket! – ki és mivel járult hozzá a köz javát szolgáló megvalósításhoz. Edelspachnerné Katschmag Teréz például 2000, Radovits Klára és Kászonyi András 1000-1000, akkoriban igen nagy pénznek számító váltóforinttal biztosította az indulótőkét, később a világosi Bohus János báró, például, 30 ezer téglával, sok más Arad megyei polgár is jelentős adományokkal járult hozzá az akkoriban európai színvonalúnak számító kórház létrehozásához, amely végül 1836-ban nyílt meg, bár két évvel előtte már fogadott betegeket.

A statisztikai adatokkal és fotókkal bőven ellátott karcsú, hetvenoldalas kiadvány – mint maga a szerző, Dumnici professzor is aláhúzta – a kezdet. Ha valaha (hátha!) megjelenik felülvizsgált kiadása is, nemcsak bővítésre, hanem némi kiigazításra is szorul, például, az aradi kórházban az idők során dolgozott orvosok tekintetében. Jó néhányuk neve ugyanis hiányzik (vannak köztük – Puskel Péter helytörténésztől tudjuk – aradi „premiereket” produkálók), vannak elírt nevűek és hiányzók (ez utóbbi félmondatban említettek között sajnos, eltávozott személyes jó barátaim is). Mindezzel azonban semmiképpen nem akarom csökkenteni Dumnici doktor minden tiszteletet és megbecsülést kiérdemlő igyekezetét, hogy az aradi intézményesített egészségügy kezdeteiről egy ilyen kiváló (folytatásra méltó) munkát adott a kezünkbe.

Az eredetileg román nyelven íródott munkát Csanádi János magyartanár fordította le, nagyszerűen.

Jámbor Gyula
nyugatijelen.com

Forrás:
http://erdely.ma/kozeletunk.php?id=187267&cim=banto_mennyi_mindent_nem_tudunk_szomoru_mennyi_mindent_elfelejtunk



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése